szakrendelések

Szakrendelések a XIII. kerületben

Az Orvosi Központ recepciójaA Med-Aesthetica Orvosi Központ 2005-ben nyitotta meg kapuit a gyógyulni és szépülni vágyó közönség előtt. Nálunk sorban állás és várakozás nélkül veheted igénybe a szolgáltatásainkat, információs központunkkal előre egyeztetett, számodra ideális időpontban akár munka előtt, vagy munka után is konzultálhatsz orvosoddal, vagy részt vehetsz a kívánt vizsgálaton, kezelésen.

Orvosi Központunk közel két évtizedes nemzetközi tapasztalattal, kitűnő és elismert szakemberekkel, a legmodernebb technológiával, több mint 20 szakrendeléssel várjuk az érdeklődőket!

A piac egyik vezető magánegészségügyi szolgáltatójaként az egészségügyi szakrendelések széles skálája mellett magas színvonalú diagnosztikai szolgáltatásokat, foglalkozás egészségügyi ellátást és szépészeti beavatkozásokat kínálunk.

A klinikánkat könnyen megközelíthető, rendkívül jól frekventált helyen találod. Autóval és tömegközlekedéssel is mindenhonnan jól elérhető.  Az Árpád híd és a Westend között helyezkedik el félúton, 3-as metró Dózsa György úti megállójánál, a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Capital Square Irodaházban.

Miért a Med-Aesthetica Orvosi Központ a legjobb döntés?

A Med-Aesthetica Orvosi Központban kiemelkedő színvonalú esztétikai, szépészeti és egészségügyi szolgáltatásokat kínálunk.
Fontosnak tartjuk orvosaink, nővéreink képzését, így biztos lehetsz abban, hogy nálunk jó kezekben vagy. Egészségügyi stábunk professzionális, segítőkész és empatikus hozzáállással kezeli az egészségügyi problémájukkal hozzánk fordulókat.

Orvosi Központunk működésébe folyamatosan építjük be a tudomány legújabb vívmányait, képezzük szakembereinket, hogy minőségi, kiemelkedő technikai felszereltséggel és megalapozott szakmai tudással fogadjuk a hozzánk bizalommal fordulókat.

Elérhetőségeink és nyitva tartásunk:

1133 Budapest, Váci út 76. 2. torony, 2. emelet

E-mail: info@med-aesthetica.hu

Tel: +361 374 60 60

Hétfőtől-péntekig: 07.00-20.45

Szombaton: 7:30-17.30

Vasárnap: zárva


Hírek

Akciók

Minőség és biztonság

  • Teljes körű szolgáltatás: diagnosztika és kivizsgálás egy helyen
  • ISO minősítés 2008 óta
Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben